Az Antarktisz első kutatóinak nagy gondot okozott a később Ross-jégre elkeresztelt jégtömeg, amelynek felszíne alig volt kisebb, mint Franciaország.

Felfedezése. 1841. januárjában érkezett a Déli-sarkra Sir James Clark Ross admirális azzal a céllal, hogy meghatározza a Föld déli mágneses pólusát. A két különlegesen megerősített háromárbocos óvatosan kereste az utat a Csendes-óceán déli részének jégtáblái közt. Azonban hatalmas jégfal állta útjukat, és hiába próbáltak átjárót találni a Déli-sark felé, két év múlva fel kellett adniuk a keresést. Ross tengernagyról, aki 1831-ben már meghatározta az északi mágneses pólus helyét, később elnevezték a hatalmas jégnyelvet és a környező tengert.

A Ross-jég méretei lenyűgözők, kelet–nyugati irányban 800 km hosszan terül el, és 970 km-nyire nyúlik a földrész belsejébe. A tenger felőli oldalán néhol 60 m magasra tornyosulnak a jégszirtek, de vastagsága akár a 750 m-t is eléri. Állandóan mozgásban van, napi 1,5”3 m-es sebességgel csúszik a tenger felé. A hátulról érkező Transzantarktiszi-hegység hatalmas gleccserei, a ráhulló és a későbbi rétegek nyomása alatt összetömörödő hó, illetve a jéghideg tengervízből ráfagyó rétegek folyamatosan növelik a vastagságát. A jégnyelv nem képes ellenállni ezeknek a nyomásoknak, ezért a tenger felé torlódik. Amikor a víz teljesen körülölel egy nagyobb jégtömeget, hatalmas jéghegyek szakadnak a tengerbe.

A jégsziklák az első felfedezőknek megálljt parancsoltak, azonban a jégnyelv lapos felszíne később ideális kiindulási pontnak bizonyult a Déli-sark felé induló expedíciók számára. Sir Ernest Shackleton 1908-ban szállt partra a jégnyelven, s sikerült elérnie a déli mágneses pólust. Megmászta a Mount Erebust és sikerült 160 km-re megközelítenie a Déli-sarkot. Pár évvel később, 1911-ben Robert Scott és Roald Amundsen küzdött a sark meghódításáért.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés