Az antarktiszi császárpingvin-kolóniában minden pingvinnek ki kell alakítani saját, egyedi dalát (úgynevezett „szív dalát”), hogy megtalálja lelki társát. Norma Jean és Memphis egymásra lelnek és tojást raknak. Amíg Norma Jean a többi tojóval több hétre halászni megy, Memphis vigyáz a tojásra. Minden rendben zajlik, mígnem elejti, s az kigurul a fagyba melegen tartó teste alól. A kibújó csibe, Topi, botfülű lesz és képtelen az éneklésre. Azonban elképesztő tehetsége van a sztepptánchoz.

Rossz szemmel nézik ezen adottságát a kolónia bölcsei, akik nem tolerálják a deviancia semmilyen megnyilvánulását. Emiatt Topi némileg kiközösítettként éli gyermekkorát, s csupán szülei és barátja, Gloria fordul felé megértéssel. Fiatal felnőttként Topi teste félig-meddig még mindig bolyhos. Egy alkalommal, kisebb-nagyobb balesetek sorozatának eredményeként – legfőképp egy éhes leopárdfóka fékeveszett üldözésének következtében – az ifjú pingvin messze találja magát a császárnemzedéktől, egy gondtalan adélie kolóniában – kis termetű pingvinek, ám végtelenül hűségesek azokhoz, akiket barátjuknak hívnak. Topi rövidesen összebarátkozik ötükkel, akik magukat az amigóknak nevezik – Ramón, a legkisebb közülük, amolyan nem hivatalos „vezetőjük”. Az amigók tetszését hamar elnyerik Topi ász táncmozdulatai, s beveszik őt csapatukba.

Topi öröme, hogy eltérősége elfogadásra talált, hamar véget ér, mikor egy különös „idegen” felfedezést tesz; egy rég befagyott emberi kotrógép szakad ki egy gleccserből, s Topit hatalmába kerítik a látottak. Kíváncsisága által vezérelve válaszok keresésére indul. Az amigók az adélie pingvinek mindentudójához, Luklászhoz küldik, aki azonban nem szolgál kielégítő magyarázattal. Topi visszatér császárkolóniájába, ahol másokat is táncra perdít – a bölcsek felháborodásukban őt vádolják meg a pingvineket fenyegető halhiány előidézésével, s végleg száműzik. Topi elhatározza, maga indul az éhség valódi okának megfejtésére, s öt adélie barátjával és Luklásszal kiegészülve hatalmas utat tesz meg. Végül elérnek asarkvidék széléhez, ahol szemtől szembe találják magukat néhány óriási halászhajóval, mind telis-tele az Antarktisz partjaitól begyűjtött halakkal. Topi megrögzötten és félelmet nem ismerve a nyomukba szegődik, hátrahagyva barátait, akik megfogadják, megőrzik és továbbadják történetét.

Topi végül messze otthonától egy tengeri park pingvin-kifutójában találja magát, s hevesen próbál kommunikálni az „idegenekkel”, akik őt bámulják. Elhivatottsága lassan csökkenni kezd, s az üvegbörtönében eltöltött hónapok után az őrület kezdi felemészteni őt. Egy napon egy kislány megkocogtatja az üveget, s kábulatából magához térve Topi válaszként szteppelni kezd, amire a meglepett emberek végre felfigyelnek. A tengernek eresztik, hátán egy nyomkövető szerkezettel, s Topi elvezeti az „idegeneket” otthonába, a kolóniájához. Ott sikerül felülkerekednie a bölcsek manipulatív szavain, s meggyőznie társait, hogy az „idegenek” segíteni jönnek. Az emberek figyelni kezdenek a pingvinekre.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés