Kelet-Antarktiszt Antarktiszi-pajzsnak is nevezik. A pajzs a kontinens legidősebb része, alapja prekambriumi gránit és metamorf kőzetek. Felépítésében a Brazil-, Ausztrál-, Afrikai-, és a Dekkán-ősfölddel mutat rokonságot.

Az Antarktisz eddig ismert legidősebb kőzeteire az Enderby-földön bukkantak rá. Lehet, hogy koruk a 4 milliárd évet is eléri. Ezek a kőzetek később újraolvadtak, metamorfizálódtak. Kelet-Antarktisz további fejlődését tektonikus, magmatikus és metamorfizációs folyamatok jellemezték, amik az első, kristályos magot átalakították. Egyes kutatók szerint a pajzs 3500-3000 millió éve a Humboldt-, 3000-2650 millió éve pedig a Sziget-Stádiumban volt. 2650-1000 millió éve, a proterozoikumban a pajzs legöregebb magjai között üledékgyűjtő medencék alakultak ki, amikben nagy mennyiségű vulkáni anyag halmozódott fel. A Prince Charles-hegység vasérce ebből az időből származik.

A kontinenstalapzaton gránitintrúziókkal átjárt, késő prekambriumi és kora paleozoikumi metamorfitok fekszenek. Ezek a Ross-rendszerhez tartoznak és főleg a Transz-Antarktikus-lépcső jégmentes falainál lehet őket tanulmányozni. A Ross orogenezishez hasonló hegységképződési folyamat Dél-Amerikában és Dél-Ausztráliában is lejátszódott, mindegyik esetben a prekambriumi táblához gyűrődtek hozzá az új orogének.

A Beacon-rendszer kőzetei a Transz-Antarktikus-lépcső vonalát kísérik, néhol 2500 métert meghaladó vastagságban. Az alsó-beacon réteget szilur kori és devon eleji homokkövek,arkózák, agyagpalák alkotják, a felső-beaconi üledékes rétegek pedig a felső-perm és a triász alatt jöttek létre. A jura korban doleritintrúziók járták át őket, aminek következtében ferrar-lávák törtek a felszínre.

A Beacon-rendszer alsó rétegei azt bizonyítják, hogy az Antarktiszon hűvös félsivatagi majd periglaciális éghajlat volt az uralkodó. Feljebb már megjelennek a fokozatosan melegedő és nedvesedő éghajlathoz köthető homokkőrétegek is, a legfelső szinteken pedig nagy kiterjedésű feketekőszén-előfordulások is vannak.

A kontinensen nincs sok harmad- és negyedidőszaki kőzet. Mindössze az Indiai-óceán déli vulkánrendszerének legdélibb tagja, a Gauss-hegy hozta létre a Gaussbergi bazaltformációt, a felső-miocénben lezajlott vulkanikus tevékenységének köszönhetően.

A pajzs a Déli-sarkvidék legnyugalmasabb része, ahol a prekambriumtól a mezozoikumig lerakódott rétegek csaknem vízszintes helyzetben fekszenek. A kevés gyűrődéssel szemben annál több vetődés érte ezeket a kőzeteket, amiknek a következtében több szubglaciális tektonikus medence alakult ki. Ilyen vetődéses folyamatok emelték ki a Wilkes-, Enderby- ésÚj-Svábföldet, a Maud királyné földjét, és a Transz-Antarktikus-lépcsőt, de az Amerikai-magasföldet, a Gamburceva- és a Vernadszki-hegységet is. Ezek a hegyvonulatok egy medencerendszert fognak közre, aminek a területén található a Nyugati-, a Keleti- és a Smidt-síkság.

Az Antarktisz területéről eddig nem kerültek elő juránál fiatalabb tengeri üledékek, ami valószínűsíti, hogy a kontinensen hosszan tartó peneplenizáció zajlott le. A jura-kréta időszaktól kezdődően az Antarktiszon trópusi éghajlat uralkodott, a flóra afrikai-indiai rokonságot mutatott. A forró éghajlat a tercier első felében (eocén-oligocén) is uralkodó volt. Ebből az időszakból babér-, füge- és ős-Araucaria-leleteket találtak. Ennek a nyugalmi állapotnak a késő harmadidőszaki epirogenetikus mozgások véget vetettek, és vetődésekkel szabdalták fel a felszínt. A Kelet-Antarktisz peremvidékein a fiatal hegységképző mozgásokat atlanti típusú vulkanizmus kísérte.

Antarktisz a pliocénben kezdett eljegesedni, de a kontinenst ma fedő jégtakaró az utóbbi 50 000 év eredménye.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés