A gleccser vagy jégár magas hegységekből ereszkedik le egy maga vágta völgyben. Nagy esésű, zuhatagos, megfagyott folyóhoz hasonlítható. Ilyen gleccserek elsősorban a Transz-Antarktikus-hegység gleccserei, amik Kelet-Antarktisz felől ereszkednek le a Ross-selfjégre és a Ross-tengerbe. Közülük a Beardmore-gleccser nagyobb, mint az Északi-félteke legnagyobb gleccsere, az alaszkai Malaspina, ami 120 km hosszú. De maga a Beardmore is csak egyike a sok 100-200 km hosszú antarktiszi jégárnak. Ezek a gleccserek nemcsak a hegyekből, de az egész kontinens pereméről is aláereszkednek, minden irányban.

Antarktisz és így az egész Föld legnagyobb gleccsere a Lambert-gleccser, ami a Prince Charles-hegység és az Amerikai-magasföld között "folyik". Hossza legalább 400 km, de a mellékágai is 100-200 km hosszúak. A gleccsert ausztrál repülősök fedezték fel 1956-57-ben.

A gleccsereknek több típusa van, és ezek többsége az Antarktiszon is előfordul. A legjellemzőbb az áttörő gleccser, ami a belső jégfelhalmozódásokból származik, és szinte átcsordul a hegyek peremén. Ebbe a csoportba tartozik a Scott-, Amundsen-, Shackleton-, Beardmore- és Nimrod-gleccser.

A függőgleccserek a meredek hegylejtőkön fordulnak elő, szinte lógnak a sziklákon.

A holtjég elszigetelődött maradványa egy hajdanvolt gleccsernek.

A hegylábi vagy piedmont-gleccserek a hegység előtti lapos területeken keletkeznek a hegyekből érkező gleccserek összenövéseként, ilyenek főként a Ross-tenger nyugati partján találhatóak, például a Wilson-gleccser.

A gleccserek egyre csúsznak a tenger felé, sebességük elérheti a napi több métert is. Hess mérése szerint a Beardmore-gleccser naponta 5 métert mozog, egy év alatt tehát ez a jégár 2 kilométernyi utat tesz meg.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés