A Táncoló talpak környezetvédelmi üzenetet hordoz: noha a film nagy része egy kívülálló elfogadásáért vívott küzdelme köré épül, a végkifejletben egy csapat kutató videófelvételt készít a táncoló császárpingvin-kolóniáról, amit világszerte leadnak. Ez elindítja a túlhalászott Antarktisz problémájának sürgető megoldását. Ezen kívül akad jelenet, melyben pingvinek vízen úszó szemétteltalálkoznak, úgymint hatos csomagolású üdítőitalok műanyag összefogója; hangosan elmélkednek: „[Az embereknek] itt kell lenniük valahol a közelben – miért hagyták volna itt mindezt?” Egy másik alkalommal Topit megmentik a lakott terület partján és egy tengeri parkba viszik, ahol szép lassan elveszíti az eszét a pingvinkifutó négy üvege közt. Kétségbeesik, ám mikor egy napon táncolni kezd, ámuló emberek tömegét vonzza oda. Ennek hatására Topi visszanyeri szabadságát és végül visszatér az sarkvidékre.

George Miller rendező szerint a környezetvédelmi üzeneten nem volt komoly hangsúly az eredeti forgatókönyvben, de „Ausztráliában mi nagyon, de nagyon öntudatosak vagyunk az ózonlyukkalkapcsolatban”, mondta, „és az Antarktisz szó szerint a 'kanári a szénbányában' etekintetben. Úgyhogy valamilyen szinten ebben az irányban kellett elindulni.” Ez a behatás erősen környezetvédelmi tónust adott a filmnek. Miller úgy véli, „Nem mondhatsz el ezen dimenzió nélkül egy történetet az Antarktiszról és a pingvinekről.”

Míg a legtöbb kritikus elfogadta, vagy éppen dicsérő szóval illette a történet ezen összetevőjét, néhány önmagukat konzervatívnak leíró kritikus, köztük Michael Medved, Neil Cavuto és Glenn Beck, kritizálta a környezetvédelmi üzenetet, amit „zöldpropagandának” neveztek.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés