A tenger sós vízéből is képződik jég. A sós víz alacsonyabb hőmérsékleten (kb. -1,9 °C) fagy megy, és a víz hullámzó mozgása miatt a jég képződésének a feltételei is mások, mint a szárazföldi jég esetében, így a tengeri jegek formái is mások.

A parti jég élettartama több év is lehet, ebből egy egyéves ciklus nagyjából a következőképpen zajlik:

A tél kezdetén, márciusban és áprilisban indul meg a jégképződés a szabad vízfelületeken. A túlhűlt vízből jégkristályok válnak ki, és a tenger felszínén egy laza réteget alkotnak, ami vízzel át van itatva. Ezt nevezik kásajégnek. Ez egy rövid ideig tartó jelenség, mert a jégszemek fokozatosan rögös darabokká állnak össze, ezt a formát hívják rögös jégnek. A rögökből 0,5-2 méter átmérőjű jégtáblák keletkeznek, ami folyamatosan egymáshoz ütődnek és lassan körbeforognak, így a formájuk általában kör vagy ovális alakú. Éppen az alakjuk miatt kapták a palacsinta- vagy fánkjég elnevezést. Az összeverődésük során a peremeik a jégzúzaléktól felmagasodnak.

A valódi palacsintajég mindig frissen befagyó tengervízből keletkezik. A hamis palacsintajegek azonban nyár elején, a korábbi évekből származó, összetöredező jégmezőből is létrejöhetnek, aminek a darabjait a szél egymáshoz veri.

A palacsintajegek legnagyobb átmérője 4-5 méter. Tovább már nem nőhetnek, hanem ahogy fokozódik a hideg, összefagynak, és kialakul a parti jégmező. Ebbe már belefagynak a előző évekből származó kisebb-nagyobb jégtáblák és az elakadt fürdőző jéghegyek is. A tél előrehaladtával az összefüggő jégmező szélessége egyre nő, és a kontinens partjai előtt 20-50 km-es sávot alkot. A jég vastagsága 1-2 méter kezdetben, de a tenger jégkristályai tovább növelik a vastagságát és a ráhulló hó is újabb rétegeket alkot.

Nyáron, január és február hónapban éri a parti jégmezőt a legerősebb napsugárzás, ekkor a jégen hasadékok, repedések támadnak. Az erős szél több négyzetkilométernyi jégtáblát mozdít el a helyéről. A partoktól távolabb lévő jégmező még jobban feldarabolódik. Így keletkezik az a jég, amit pakkjégnek neveznek.

A szakirodalom megkülönböztet továbbá flójeget (vagy röviden csak flót), ami kisebb jégtáblákból áll, és felülről nézve olyan, mint egy mozaik. A tengerészek könnyű flóról beszélnek, ha a jég vastagsága csak 30-60 cm, az ennél vastagabb a nehéz fló. A fló típusú jég azonban inkább az Északi-sarkvidékre jellemző, mert az antarktiszi jégtáblák sokkal nagyobbak és vastagabbak, így rájuk inkább a pakkjég illik.

A pakkjégnek is vannak különféle formái. A pakkjég teljesen szabálytalan alakú jégtáblákból áll, amiket a szél egymásra csúsztathat, így 5-10 méter vastag torlódó jég is kialakulhat. A szorosan egymáshoz torlódva fekvő jeget hívják zárt pakkjégnek, míg a nyílt pakkjég esetében a táblák között szabad vízfelület is van. A pakkjég további sorsa a széljárástól függ. A kontinens belseje felől állandóan erős szél fúj. Ezek a szelek a táblákat kezdetben észak felé söprik, majd a nyugat felől fújó szelek északkelet-keleti irányba fújják őket. Így keletkezik az uszadékjég. A szél és a tengeráramlások ezt az uszadékjeget széles övezetben szétterítik az Antarktisz körül, ami nyáron 200-400 kilométeres gyűrűt alkot, de a téli kiterjedése elérheti az 800-1000 kilométert is. A parttól távolodva a jégtáblák megfogyatkoznak, majd elolvadnak.

A jégborítottság mérésére egy tízfokozatú skálát használnak, ahol 0 a teljesen jégmentes tenger, 5-ös fokozatnál a tenger felszínének 50%-át borítja uszadék(pakk)jég. A 10-es fokozat a teljesen összeálló, egymáshoz torlódó jeget jelenti. A zárt pakkjégnek a közönséges hajók elakadnak, ezek áttöréséhez jégtörők kellenek. Ma a jégtörők munkáját repülőgépek is segítik, amik a magasból felderítik a jégmezők közötti csatornákat.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés